Gyengénlátóknak
iskolalogó

Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium

9400 Sopron, Deák tér 51 • • 06-99/311-767 • 06-20/824-6050

Az iskolai egészségügyi szakképzés rövid története

Iskolánk jogelődje, a Martos Flóra Egészségügyi Szakközépiskola 1971-ben vezette be az egészségügyi szakközépiskolai képzést, felváltva ezzel az addigi gimnáziumi oktatást. A társadalmi, oktatáspolitikai változásokhoz való alkalmazkodás eredményeképpen 1992-től ismét vannak gimnáziumi osztályok is. Ehhez az időszakhoz köthető az iskola nevének megváltozása Eötvös József Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolára.

1996. július elsején iskolánk visszakerült a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdonába. Amennyire kis változást eredményezett ez a tény az iskola nevében (kiegészült az evangélikus szóval), annyira nagyot hozott az itt folyó munkában. Az intézmény történetében először iskolarendszerű szakképzést szerveztünk; két egymás követő évben oktattuk a soproni Erzsébet Kórház, az Állami Szanatórium és a kapuvári Lumnitzer Sándor Kórház dolgozóit. Bekapcsolódtunk a Magyar Ápolási Egyesület oktatási szekciójának munkájába. Sikesen pályáztunk az Európai Unió szakképzéssel kapcsolatos Leonardo-programjára, melynek eredményeképpen szakmai gyakorlatokra vonatkozó finn-német-magyar diákcsere valósulhatott meg.

Nappali képzésben előrelépést jelentett az úgynevezett HÍD-program alkalmazásával történő ápolóképzés beindítása, illetve az érettségi előtt álló szakközépiskolás korosztály világbanki képzési modell szerinti oktatása.

Új elemként jelent meg az intézmény munkájában az iskolarendszeren kívüli szakképzés. 2008-tól gyógyszertári asszisztensképzés, 2009-től gyógyszertári szakasszisztensképzés, majd 2011 szeptemberétől ápolóképzés vette kezdetét. Ez utóbbi második csoportja 2012. október ötödikén kezdte meg tanulmányait.