Gyengénlátóknak
iskolalogó

Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnázium

9400 Sopron, Deák tér 51 • • 06-99/311-767 • 06-20/824-6050

Dunaszerdahelyen jártunk

A dunaszerdahelyi egészségügyi szakközépiskola vendégei voltunk. 

A helyi internetes hírportál így tudósított az látogatásunkról.

Örömteli esemény zajlott pénteken a dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskolában. Testvériskolájuk, a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnázium tanári karát és alkalmazottait látták vendégül. A találkozás célja az volt, hogy ismerkedjenek, barátkozzanak, tapasztalatokat cseréljenek. Miklós Beáta igazgatónő üdvözlő szavai után a vendégeknek lehetőségük volt kipihenni az út fáradalmait egy frissítő és kötetlen beszélgetés során. Az állófogadást Kornfeld Tibor előadása követte Dunaszerdahely történelméről, mely igazán felkeltette a soproni kollégák érdeklődését. A közösen elfogyasztott ebéd után a vendégek megtekintették az iskola szaktantermeit, és az ott folyó oktató-nevelő munkát. Ezt követően közösen meglátogatták a MOL Arénát.A találkozó záróprogramjaként kisvonattal utazták körbe város utcáit, a a nevezetességeket, majd megelégedve a mihamarabbi viszontlátás reményében elbúcsúztak egymástól.

https://parameter.sk/oromteli-esemeny-szinhelye-volt-dunaszerdahelyi-egeszsegugyi-kozepiskola?fbclid=IwAR18ODyFVYVJCkGi01Mh4ibfMtDcqZoUU6C_9ORhobfFgs-harIajdB5puo#null