Gyengénlátóknak
iskolalogó

Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnázium

9400 Sopron, Deák tér 51 • • 06-99/311-767 • 06-20/824-6050

Geolearn internetes vaktérképes verseny

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül Sopronban a középiskolai topográfiai ismeretekre épülő internetes vaktérképes verseny, a GeoLearn. A verseny célja: ösztönözni a földrajz iránti érdeklődést, elősegíteni a diákok tájékozódását a térképen és a környezetükben, valamint fejleszteni a földrajzi nevek helyesírását. A szervezésben és a lebonyolításban közreműködik a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnázium és az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék.

 

A verseny egy (regionális) fordulóból áll. Korcsoport: 9-12. évfolyamos tanulók

A verseny anyaga: a középiskolás topográfiai névanyag (a korábbi OM által kiadott érettségi követelmények kibővített listája, amely a honlapon is megtalálható). Menete: a tanulóknak a GeoLearn, topográfiai vaktérképes gyakorló alapján készített internetes program segítségével négy vaktérképen 15-15 térképi elemet kell felismerniük és pontos helyesírással megnevezniük 30 perc alatt. Témakörök: Magyarország, Európa és a program által véletlenszerűen kiválasztott további két terület. A versenyt az nyeri, aki a legrövidebb idő alatt a legtöbb helyes választ adja. Felkészülés: iskolai atlasz és a GeoLearn internetes program (http://geolearn.fw.hu) segítségével történhet, ahonnan a verseny névanyaga is letölthető.

A verseny időpontja: 2019. március 14. (csütörtök) 13.00

Helyszín: Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti

Szakgimnázium (Sopron, Deák tér 51.); az eredményhirdetés közvetlen a verseny után lesz.

Nevezési díj: nincs

Létszám: intézményenként legfeljebb 6 fő nevezhető

Nevezési határidő: 2019. március 7. (csütörtök). A nevezés iskolánként, a résztvevő diákok névsorával történik, amelyet e-mailben a simon.geza@eotvos.sopron.hu címre vagy levélben az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnázium, 9401 Sopron, Deák tér 51. („Internetes vaktérképes verseny”) címre kérjük elküldeni.

 

Jó felkészülést kíván a készítők és a szervezők nevében:

Simon Géza Botond

(főszervező)