Gyengénlátóknak
iskolalogó

Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnázium

9400 Sopron, Deák tér 51 • • 06-99/311-767 • 06-20/824-6050

Nyelvi karácsony

Képtalálat a következőre: „társasjáték”

Board/tabletop games – Brettspiele (Karácsonyi társasjátékozás)

Míg az angol és német fogalmak a játéktáblára illetve asztalra utalnak, addig a magyar társasjáték fogalom a közös játszásból ered, és a táblajátékokat épp úgy jelenti, mint a kártya- és kockajátékokat.

A történelem során majd minden civilizációban játszottak társasjátékokkal, amelyek közül néhány az írás kialakulásának idejéből származik. Ezek az ősi játékok táblás játékok voltak, és ma is ez a társasjátékok leggyakoribb megjelenési formája.

Egy nagyot ugorva az időben, a második világháború után járunk, amikor a fejlett nyugati országokban a társasjáték a szabadidő eltöltésének egyik legnépszerűbb formájává vált. A növekvő igények miatt egyre több új játék került, kerül kiadásra, és Németországban a családok körében máig nagyon népszerű ez az elfoglaltság. Az európai (német) típusú társasjátékok inkább gazdálkodással, kevesebb konfliktussal és szerencsével, valamint rövidebb játékidővel rendelkező társasjátékok, míg a hosszabb, inkább harci jellegű, erős hangulatú játékokat amerikai típusúnak nevezik. A 2000-es évektől kezdve azonban e két műfaj határai kezdenek összemosódni, mert mindkét típus világszerte egyre elterjedtebb az internetes közösségeknek köszönhetően. Napjainkban természetesen sok társasjáték létezik számítógépes játék formában is, ahol az ellenfelek szerepét a számítógép is átveheti, nem ritkán ő az egyedüli ellenfél…(Info: https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1rsasj%C3%A1t%C3%A9k)

De miért is fordítunk ekkora figyelmet a játékokra? Ennek egyszerű a magyarázata. Az idei karácsonyon ugyanis a nyelvi munkaközösség közös játékra várta az iskola diákságát. Bár kártyajátékkal (Römi) vagy hadi társasjátékkal (Rizikó) nem találkoztak most a fiatalok, de kipróbálhatták többek között a parti játékok közé tartozó Activityt és Dixitet, illetve választhattak olyan ismeretterjesztő játékok közül, mint a Quizduell, Roundtrip of the USA, Britain, Ireland vagy a Wie geht’s?, Unterwegs in der Stadt. A sorból nem hiányoztak a memóriajátékok sem, a Picture Bingo és Bilderbingo, volt asztali ügyességi játék (Jenga), egyszerű gyerekjáték (Hexentanz- Ki nevet a végén?), és kimondottan a nyelvtanulást segítő társasjáték (Spiel der Verben) is. És ahogy erről a társasjátékok elnevezése árulkodik, ez alkalommal az angol és német nyelvé volt a fő szerep. Igen, egy kicsit játszva tanultunk, szórakoztunk és közösségeket építettünk, reméljük, mindenki örömére!

A nyelvi munkaközösség

2019. december 19.