A házigazda csapat mind a fiú és a lány mezőnyben visszalépett, így 8-8 csapat helyett csak 7-7 iskola csapatai küzdöttek a bajnoki címért. A sorsolás után az Eötvös csapata a 3 fős csoportba került a soproni Berzsenyi és a budapesti Kölcsey Gimnáziummal együtt.
Lányainkra a pénteki napon két mérkőzés várt, amin el is dőlt a továbbjutás sorsa. A csapat nem teljes kerettel utazott, Kovács Barbara, Janzsó Alíz és Völgyi Lili betegsége miatt nem tudott a csapattal tartani. Az első mérkőzést a Berzsenyi csapata ellen játszottuk le, ahol vereséggel kezdtük meg a csoport mérkőzéseket. A délutáni mérkőzésnek óriási tétje volt, ha nyerünk bejutunk a TOP4-be. A lányok ennek megfelelően fegyelmezetten és tudatosan kosárlabdáztak, aminek egy nagy arányú győzelem lett a vége.
A szombati napon csak az volt a kérdés, hogy a másik csoportból melyik csapattal nézünk szembe és játszunk a döntőbe jutásért.
A diósgyőri gimnázium csapata lett a B csoport 1. helyezettje, így őket kellett volna két vállra fektetni. Az első negyedben fej fej mellett haladt a két gárda, de a második negyedben minden labda lecsorgott a gyűrűről és nem tudtunk betalálni, így mint később kiderült, a bajnoktól kaptunk ki 22 ponttal.
A bronzéremért ismét a Berzsenyi ellen kellett szembe néznünk. Tudatosan kosárlabdáztunk. Szépen és koncentráltan járt a labda, minden pályára lépő játékos extra teljesítményt tett hozzá, aki ma nem lépett pályára a padról buzdította társait, ami kellett is nekünk. Szinte végig mi vezettünk, de a végjátékban a szerencse a Berzsenyi oldalára állt. Fájó, 1 pontos vereséget szenvedtünk, így fantasztikus CSAPTUNK a negyedik helyet szerezte meg.
A torna All-Star ötösébe bekerült Sitku Zsuzsanna 12.A osztályos tanuló, aki végig igazi vezére volt a csapatnak!
A csapat tagjai:
- 9.A: Fenyvesi Flóra, Raffay Dóra, Bába Kíra,
- 10.A: Mikula Petra,
- 10.B: Egresits Vivien,
- 11.B: Pinke Flóra
- 11.C: Egresits Réka, Szomszéd Csenge, Schmidl Bíborka,
- 12.A: Sitku Zsuzsanna
Felkészítő tanár: Bali Ádám
Köszönjük a Soproni Darazsak Sportakadémiának a segítséget, név szerint Seres Évánk, Czirják Szilviának és Perlaki Mónikának, hogy hozzásegítették a csapatot ehhez a szép eredményhez!
Bali Ádám beszámolója