A mai összetett világukban rengeteg információ zúdul a diákokra, ezek között segít eligazodni a pályaorientációs projektnap, amelyet iskolánk minden évben megrendez. A délelőtt folyamán a 10. évfolyamos tanulók egy interaktív foglalkozás keretében ismerkedhettek meg az általuk érdekesnek talált szakmákkal. Nemcsak elméletben, bemutató filmekkel feldolgozva, hanem a valódi szakemberekkel beszélgetve is szembesülhettek azzal, hogy elképzeléseik az adott területről mennyire reálisak.
Tematikusan foglalkoztunk a pályaorientáció kérdésével. Az előzetesen felmért és csoportmunkában előkészített szakmák képviselői pedig a csoport érdeklődésének megfelelően válaszoltak a szakmájukkal kapcsolatos kérdésekre.
Idén meghívott vendégeink Isabella Eisenprobst menedzser-cégvezető, dr. Cserich Judit ügyvéd, dr. Wilfing István urológus szakorvos jelölt, Baliné Gecse Dorina gyógypedagógus hallgató és Varga László tűzoltó őrnagy voltak, akik jó hangulatban, szemléletesen beszéltek a munkájukról és hasznos tanácsokkal látták el az érdeklődő diákokat.
Ezen felül a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karát mutatta be Major Viktória és Pető Renáta III. évfolyamos gyógytornász hallgatók, illetve a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán folyó képzést pedig Horváth Laura III. évfolyamos óvodapedagógus hallgató ismertette.