Címke
2022. november 11.

Idegennyelv szakos kollégáink 2022. november 9-én délután ismét nyelvi csapatversenyre hívták az érdeklődő tanítványaikat. Az idei vetélkedő keretében a közvetlen környezetünk, illetve az angol és német nyelvterület állat-, és növényvilágáról szerzett ismereteiket tesztelhették, illetve bővíthették a résztvevők játékos feladatok formájában.

A nyelvi délutánra tíz csapat, közel ötven diák jelentkezett. Előzetes feladatként kiválasztották a csapat kedvenc állatát vagy növényét, és azt egy szelfin mutatták be a zsűrinek. Voltak csapatok, akik az iskola vagy a Deák tér egy-egy virágát, facsemetéjét „fogadták örökbe”, mások pedig kedvenc kutyájukat, pónilovukat választották szerencsehozónak.

A vetélkedő elején a digitális technika segítségével körbejártuk a világot, megnéztük, melyik ország jelképe a tölgyfalevél és a sas, mely ország jellegzetes állata a corgi és hol nő a havasi gyopár. A számos angol és német nyelvű feladat közül a jelenlevők talán a „A dog’s life/Ein Hundeleben” című képregényírást élvezték a legjobban, de lelkesen kóstolgatták a „boszorkánykonyhánkban” előforduló finomságokat is. A vetélkedő során megismertünk állatokról, növényekről szóló angol és német nyelvű idiómákat, illetve megtapasztalhattuk, hogy tudnak mosolyt csalni az arcokra az idegen nyelven született viccek is. Az idei vetélkedő egy szókereső feladattal zárult, hiszen szűkebb környezetünk, a Soproni-hegység és a Fertő-táj értékei sem maradhattak ki a novemberi „túránkból”.

A nyelvi vetélkedőn minden csapat jól érezte magát, talált érdekes, kreativitást igénylő feladatokat, fejlesztette nyelvtudását és nem utolsó sorban megtapasztalhatta az együtt gondolkodás örömét. Köszönjük az iskola által felajánlott ajándékokat és gratulálunk a szoros verseny valamennyi résztvevőjének és különösen a dobogós csapatoknak:

  1. helyezett: Sapling/Pflänzling (Burkovszky Laura, Horváth Lili, Somosi Balázs, Stefán Sára, Szabó Benjamin 10. B)
  2. helyezett: Ficus benjamina (Kóbor Márkó, Németh Csenge, Steierhoffer  Liza, Töreki Virág 12. A)
  3. helyezett: The Greens/Die Grünen (Balogh Csaba, Gárdai Gergő, German Zétény, Németh Levente, Skala Nóra 11. B)

Az idegennyelv-tanárok közössége

A képgaléria itt érhető el.

  • 1% kampány
  • ELTE Origó Nyelvi Centrum
  • Regisztrált Tehetségpont

Közérdekű információ

Ezúton hívjuk fel mindenki figyelmét arra, hogy intézményünkben DEFIBRILLÁTORRAL FELSZERELT ÉLETMENTŐ PONT működik a portán!