Különleges ez az alkalom.
Éveken keresztül az iskolában voltak a karácsonyi műsoraink. Két éve az online térbe szorultunk, tavaly a GyIK-ban voltunk. Nagyon régen voltunk télen itt a templomban együtt- mindig csak nyári melegben, fényben, világosságban: tanévnyitó és záró, ballagás, pünkösd. Most pedig a hideg miatt jól össze kell bújnunk egy gyertyafényes templomban. Minden olyan különös. Félhomály van. A szereplők fe- hér ruhában- ministránsok köpenyében. Kik ők, an- gyalok? Talán azok. A szó eredeti értelmében biztosan, hiszen a szó azt jelenti: hírvivő. És a szövegek is különösek. Nem hagyományos kará- csonyi versek hangzottak el. Egy Pilinszky Jánostól, egy Peter Handketől. Nem véletlen ez a sok ismeretlen, különös benyomás. Minden karácsony más. Most nem az otthonosság vagy a családi szeretet, hanem a különlegesség a hívó- szó. Különös az a tisztaszívű állat Pilinszky János versé- ben. Hogy kerül oda, mit keres, miért jött, mit szeretett meg annyira azokban az emberekben- és ami a legfon- tosabb, amiről gondolkodtunk: miért néz minket ilyen szeretettel? Aztán itt voltak a gyermekek Handke versében: amikor a gyermek gyermek volt. Nézzétek, én nem hiszem, hogy a gyerekek jók, tökéletesek lennének- annál sok- kal több diákom és saját gyermekem van. És ami a legfontosabb: emlékszem saját gyermekkoromra, és nem érzem, hogy különösen tiszta lelkű ember lettem volna, aki az idők folyamán elpiszkolódott. Nem, a gyerekek nem hibátlanok. Egy kisgyerek ugyanolyan természetességgel veszi el a másiktól a játékát, mint amilyen természetességgel adja oda a sajátját- és csak később tanulja meg az egyikre, hogy az rossz, a másikra, hogy az jó. Nem, a gyerekek nem jobban nálunk. De egy biztos, úgy néznek erre a világ- ra, mint mint az idegenek. A Kaukázus zenekar énekese a Kafkaz formációval úgy énekel az új szülött gyermekekhez, mint aki egy ufó- nak próbálja megértetni, miért jó embernek lenni- csak éppen Kedves Marslakó helyett Kedves Földlakó- nak hívja. Mindenesetre az újszülött UFÓ, idegen. Rácsodálkozik a földre, az emberi életre. És idegen az is, aki annak idején Betlehemben szüle- tett. Lukács evangélista azt írja, egy jászolba, az álla- tok takarmányozására kialakított egyszerű faszerke- zetbe helyezték el, mert a szálláson nem volt számukra hely. Szokták ezt istállónak is mondani, valószínűleg a ház olyan, alagsori részéről van szó, ahol az állatokat tartották. A része a háznak, de nem része az élettér- nek. És itt születik Jézus: itt van, de mégsem teljesen. Amikor az evangélista azt írja, a szálláson nem volt számára hely, az átvitt értelemben is igaz: nem ideva- ló. Pedig a világ, amibe születik, ismerős, és Lukács mint egy pontos orvos, be is mutatja: ki a császár (Augus- tus), ki annak a helytartója, kinyújtott jobbkeze (de mondhatnám csicskásnak is): Cirenius. Tudjuk, hogy népszámlálás volt, akárcsak az elmúlt évben- mert a hatalomnak tudnia kell, mije van. Ez így rendben is van, tudjuk, hogy kellenek vezetők, kellenek végrehaj- tók, kellenek adatok. Kellenek a földi élet keretei, enél- kül nem tudnánk működni. Csak éppen a közénk jövő Jézus lóg ki belőle- nem lesz része ennek a világnak, amit a háború, a fegyverek, a statisztikai adatok tartanak össze. Ő felette van ezek- nek. És épp azért lép közénk, hogy mi is lássunk túl ezeken, tanuljunk meg a világot így, más szemmel nézni. Hogy ne vegyük természetesnek, hogy a pénz hajtja a Föld kerekét, hogy fegyverek döntik el népek sorsát, hogy a józan, szeretetteli megfontolás helyett a rideg és élettelen szabályok uralkodjanak. Jézus idegenként jött ebbe a világba, hogy tanítványa- ivá tegyen bennünket. Merjünk mi is kissé idegenek lenni- nem elhinni a hatalom hatalmát, az erőszak erejét, de hinni, hogy Isten szeretet mindent átölel.
Ámen.
