Iskolánk Diákönkormányzata Simon Géza Botond Tanár Úr vezetésével szervezte meg a Diáknapot. A nap tematikája az 1890-es évektől 2010-ig tartó időszakot ölelte fel. Minden osztálynak az volt a feladata, hogy az adott korszakra jellemző zenés-táncos produkcióval, humoros jelenettel, tréfás meseadaptációval készüljön a versenyre.
Flaskár János Károly iskolánk diákelnökének megbízatása lejárt, így új elnököt választott az Eötvös, Besszer Réka 10. A osztályos tanuló személyében, aki röviden ismertette programját.
A tantestület meglepetés produkciót szervezett: „Az egy kis mozgás mindenkinek kell, a karosszékből keljetek most fel” dallamára egy retro TV torna elevenedett meg a diákság előtt. A testmozgásban sajnos hamar kidőltek, a sajgó derekak, fájó lábak, meghúzódott hátak nem bírták Bali Ádám Tanár Úr által diktált ütemet. Ávár Andrea Tanárnő megérkezett, a gyors és gondos egészségügyi ellátásnak hála maradandó sérülések nem keletkeztek. Alvaro Sorel: Sofia című zeneszáma pedig mindenkit meggyógyított. Tanár és diák együtt táncolt a latinos dallamokra, és felhőtlen pillanatok, együtt nevetés öröme töltötte be a Krasznai Ferenc Sportcsarnokot.
- helyezés: 12. C
- helyezés: 12. B
- helyezés: 11. A
Különdíjak:
9.A - A legnépszerűbb 9-es műsor
9.B - A legizgalmasabb történet
9.C - A legrózsásabb produkció
10.A - A legjobb némafilm
10.B - A legjobb házibuli
10.C - A legjobb jelmez
10.D - A legharmonikusabb előadás
11.B - A legjobb meseparódia
11.CD - A legdrámaibb előadás
12.A - A leghangosabb osztály
A Diáknapról több kép itt található!