„Az erőteljes szellemi munka ugyanolyan jó dolog, mint egy erős teniszjátszma. Ha valaki egyszer megízleli a matematika örömét, nem fogja egykönnyen elfelejteni.”(Pólya György)
2023. szeptember 22-én, pénteken délután hetedik alkalommal rendeztük meg a Sopron és környéki középiskolai matematikatanárok szakmai napját.
Az iskolánk által szervezett és támogatott program előadója Koncz Levente, az Óbudai Árpád Gimnázium matematikatanára volt. A matematika érettségi tételkészítő bizottság elnökeként a beérkezett adatok felhasználásával évről-évre kimutatásokat készít az érettségi eredményekről. „Az érettségiről érdekesen” témájú előadásában ezen eredményekről beszélt. A továbbképzés egy kahoot-tal indult, ahol csokinyereményért lehetett tippelni a korábbi érettségi eredmények statisztikai adataira.
Az iskolák által szolgáltatott adatok felhasználásával készített kimutatásokból kiderült, hogy:
- fiús tantárgy-e a matematika,
- milyen eredmények születnek emelt szinten,
- nehezebb-e az őszi vagy idegen nyelvű matematika érettségi,
- a hosszabb feladatok tartalmazó feladatsor nehezebb-e?
Előadásában kitért a középszintű érettségi javításának objektivitására, a javítási útmutatóval kapcsolatos vitákra, bemutatva egy módszert annak eldöntésére, hogy mikor adható meg az adott pont.
A 2009 óta vezetett összehasonlítás szerint a matematika érettségi eredmények javuló tendenciát mutatnak, de még így is a leggyengébb tantárgyi eredmények középszinten matematikából születnek. A középszintű matematika írásbeli feladatsorok eredményességét tekintve a területi eloszlásban Győr-Moson-Sopron Vármegye 52,3%-kal vezet.
A szakmai műhelyen 31 középiskolai matematikatanár vett részt, mely szakmai tapasztalatcserével, kötetlen beszélgetéssel zárult.
Kedei Imola
szervező matematikatanár