2023. november 21.

Több év kihagyás után 2023. november 15-én megrendeztük a reál tantárgyakhoz kapcsolódó iskolai természettudományos vetélkedőnket, melyen 18 csapat, közel 80 diák versengett egymással. A feladatok a fizika, földrajz, kémia, biológia, informatika és matematika területeit ölelték fel, főleg a játékosságra, ügyességre, leleményességre épülve.

ma_1

A diákok a zenei totóban a Belga zenekar dalaiból ismerték fel a természettudományos tárgyakhoz tartozó fogalmakat. Egy online kérdőív a védett értékeinkre kereste a választ, valamint egy magyar találmányokhoz kapcsolódó anagramma okozott fejtörést a diákoknak.

ma_2

A vetélkedőn első helyezést ért el: Stefán Sára 11. B; Varga Lili és Schey Dorottya 11. A osztályból. Holt versenyben második, harmadik helyezett lett: Köő Sarolta és Kovács Zsófia 11. C és Nyerges Milán 12. A, Gárdai Gergő és German Zétény 12. B osztályból.

A verseny célja, segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy átéljék az együtt gondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt összemérve tudásukat.

Kedei Imola

reál munkacsoport vezető

Több kép a versenyről itt található.

  • 1% kampány
  • ELTE Origó Nyelvi Centrum
  • Regisztrált Tehetségpont

Közérdekű információ

Ezúton hívjuk fel mindenki figyelmét arra, hogy intézményünkben DEFIBRILLÁTORRAL FELSZERELT ÉLETMENTŐ PONT működik a portán!