2024. január 12.

Az "A virágnak megtiltani nem lehet" című Petőfi-verset tizenharmadik évfolyamos tanulónk, Molnár Fanni zenésítette meg, és a 8. ÓRA zenekar hangszerelte. Most videóklip is készült a dalhoz. Erről beszélgetünk Molnár Fannival a zenekar énekesével.

Hogyan jött az ötlet, hogy feldolgozd ezt a Petőfi-verset saját ötlet és saját inspiráció alapján?

Régóta álmodtam arról, hogy saját dalt írjak, viszont a dalszövegírási képességem még nem volt elég kifinomult. Jött az ötlet, hogy a versek rímekbe vannak szedve, ezért fellapoztam az irodalom szöveggyűjteményemet, elkezdtem válogatni a verseket és ez megtetszett ez a Petőfi-vers.

Milyen körülmények között kelt életre ez a megzenésített dal?

Otthon egy gitárral fogtam neki a megzenésítésének, jöttek a dallamok és az akkordok. Ezt követően az iskolai zenekarral kezdtünk dolgozni rajta. Az iskolában hangszereltük, majd lehetőségünk nyílt egy budapesti hangstúdióban felvenni az így elkészült változatot.

fa_1

Te énekelsz ebben a dalban. Mióta tudod, hogy énekléssel is szeretnél foglalkozni?

Már hat éves korom óta énekelek. Akkor kezdtem el járni egy musicalcsoportba, ott az ének mellett táncoltunk is és nagyon sokat jártunk fellépni. A színpadon nagyon jól éreztem magam, már akkor eldöntöttem, hogy ameddig csak lehet, ezzel szeretnék foglalkozni.

Nemcsak kiváló énekes vagy, hanem kiválóan is táncolsz. Videoklipet is forgattatok ehhez a dalhoz. Mit lehet tudni a forgatásról?

Ennek a versfeldolgozásnak a 8. Óra iskolazenekarral való együttműködés után egy másik változata is készült. itt Benedek Bence és Pető Bence zenei producerekkel dolgoztunk együtt. Velük neveztünk a Petőfi Felhő Projekt pályázatra, amit sikeresen elnyertünk. Ezt követően készítettünk videóklipet a dalhoz. A forgatás két napig tartott. Ez volt első klipforgatásom, amely nagy élmény volt számomra és rengeteg tapasztalatot szereztem, hiszen egy profi stábbal dolgozhattam együtt. A dal létrejöttét a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatta. A videoklip a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztályának valamint a Nevelési és Oktatási Osztály - Evangélikus Pedagógiai Szakmai Továbbképző Intézet támogatásával készült.

fa_4

Mi alapján választottad ezt a pályát, mi alapján döntöttél a kortárs-modern tánc mellett?

Amikor nyolcadikas voltam, olyan iskolát választottunk, ami közel áll a világomhoz, a hobbijaimhoz, ezért nagyon megörültünk, hogy az Eötvösben indul a
kortárs-modern táncos szak. Amikor jelentkeztem akkor indult először ez a képzés Sopronban.

fa_55

Mit vársz a jövőtől? Mi a legnagyobb álmod?

Nagyon sok álmom van. Egyrészt szeretnék színházban elhelyezkedni, mert több darabban is szerepeltem a Soproni Petőfi Színházban. Nagy boldogsággal tölt el, amikor szerepelek a színpadon, ezt minél több alkalommal szeretném átélni a jövőben is. Másrészt pedig a zenei oldalamat szeretném fejleszteni, saját dalokat szerezni, zenekart alapítani és fellépni.

A videoklip itt nézhető meg.

Köszönjük az interjút!

  • ECL Vizsgarendszer
  • 1% kampány
  • Regisztrált Tehetségpont

Közérdekű információ

Ezúton hívjuk fel mindenki figyelmét arra, hogy intézményünkben DEFIBRILLÁTORRAL FELSZERELT ÉLETMENTŐ PONT működik a portán!