2024. január 15.

Mentőautó… robotok… helikopter… rabomobil… táncosok… selfiebox.

Többek között ezeket is láthatták azok, akik ellátogattak a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításra Budapestre. A rendezvény azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Bemutatkoztak a hazai – és külföldi felsőoktatási intézmények, tankönyvkiadók, nyelviskolák, szakképző intézmények és vállalatok, illetve a szakma iránt érdeklődőknek is biztos támpontot kínált a rendezvény.

edu_4

A kiállítás legnagyobb előnye volt, hogy az oda látogatók egy színtéren értesülhettek a szakmai újításokról, módszerekről. Különböző előadások keretein belül tájékozódhattak a magyar felsőoktatás jövőjéről, valamint a kiállítók képviselőivel beszélgetve a részt vevőknek alkalmuk nyílt elképzeléseiket közös útra terelni.

edu_2

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Művészeti Szakgimnázium 11. és 12. évfolyamos diákjai a pénteki napon látogattak el az eseményre. A látogatás eredményes volt, hiszen a tanulók és a tanáraik jó tapasztalatokkal, hasznos információkkal, illetve élményekkel gazdagodtak, amelyek segítséget nyújthatnak majd a közeljövőben a pályaválasztást illetően.

Több fotó a rendezvényről itt érhető el.

  • ECL Vizsgarendszer
  • 1% kampány
  • Regisztrált Tehetségpont

Közérdekű információ

Ezúton hívjuk fel mindenki figyelmét arra, hogy intézményünkben DEFIBRILLÁTORRAL FELSZERELT ÉLETMENTŐ PONT működik a portán!