Címke
2024. március 11.

Egy régi soproni hagyomány elevenedett fel a Liszt Ferenc Kulturális Központban szombat este a Koszorúcskán. Ez a kifejezés a német Kranzen szóból származik, amely a fiúk öltönyére tűzött, valamint a lányok csuklóján viselt kis csokorra utal, amely egyben összekapcsolódik a tánciskola záróbáljával is. Több hónapos felkészülés után az Eötvös József Evangélikus Gimnázium Egészségügyi Technikum és Művészeti Szakgimnázium 10. évfolyamos diákjai bemutathatták az elmúlt időszakban megszerzett tánctudásukat.

A Koszorúcskára jelentkező diákok megtanulhatták Németh József tánctanár irányításával a társastáncokat, és tíz héten át ismerkedhettek meg a rumba, cha-cha-cha, blues, gife, tango, mambo, csárdás, angolkeringő, bécsikeringő alapjaival.

Ezen az estén a táncosok ünnepélyes keretek között mutatták be tudásukat szüleiknek, tanáraiknak és a jelen lévő vendégeknek. Az est a fiatalok bemutatójával kezdődött, majd a fiúk édesanyjukkal a lányok pedig édesapjukkal keringőztek. 

Még több fotó a Koszorúcskáról itt található. 

Fotó: Szabó Benjámin

  • ECL Vizsgarendszer
  • 1% kampány
  • Regisztrált Tehetségpont

Közérdekű információ

Ezúton hívjuk fel mindenki figyelmét arra, hogy intézményünkben DEFIBRILLÁTORRAL FELSZERELT ÉLETMENTŐ PONT működik a portán!