A programsorozat márciusi alkalmán a Soproni Vízmű Zrt. által működtetett Lővér uszodát ismerhették meg az érdeklődő diákok és pedagógusok Fekete Richárd uszodavezető kalauzolásával.
A Lővér uszoda elődjét Sopron várossá nyilvánításának 700 éves évfordulóján, 1977. december 16-án adták át és 2004-ben vette fel az 1936-os olimpiai bajnok úszó, Csík Ferenc nevét. Az uszoda újjáépítése 2019-ben kezdődött meg, és 2021 tavasza óta fogadja újra a sportolni vágyókat 21. századi körülmények között. A napi kb. 1000 látogatót egy 50, illetve 25 méteres úszómedence, két tanmedence, szauna és jacuzzi várja, melyet a Vashegyi-vízmedencéből származó ivóvízzel töltenek fel. A vízminőség megőrzése érdekében szivattyúk forgatják a vizet szűrőtartályokon átpréselve a hatalmas, a városi vízfogyasztást meghaladó vízmennyiséget.
A Lővér uszoda gyönyörű helyen található, szinte „átfolyik az uszodán a természet”. A vendégek az üvegfalakon keresztül természetes fénnyel megvilágított térben sportolhatnak, és egy kb. 1400 férőhelyes lelátóról élvezhetik nem csak a kilátást, de a (nemzetközi) versenyeket is.
A „Sopron – Ahogy mi látjuk” programsorozat szervezői 2024. április 17-én a Soproni Petőfi Színházba hívják és várják az érdeklődőket.