Interaktív énekórát tartott iskolánkban Sárdy Barbara énekesnő, zeneszerző, dalszövegíró és énektanár. A 10. B osztályos tanulók örömmel és lelkesedéssel fogadták a művésznő programját, mely a dalírásról, dalszövegírásról szólt.
A másfél órás foglalkozás rövid beénekléssel kezdődött, majd egy kis zeneelmélettel folytatódott. Ennek célja az volt, hogy a diákok betekintést nyerjenek abba, hogy a dallamírás komoly szabályokra és szakmai tudásra épül. A foglalkozás következő részében a spontán dallamírásé volt a főszerep, amely a diákok által szabadon választott versek megzenésítésével zárult. A zongorakísérettel előadott saját szerzemények nagyon jó motivációt adtak a diákoknak, és arra vállalkoztak, hogy egy teljesen egyedi zeneszámot írjanak saját szövegre. Ez a feladat nehéznek bizonyult, de a foglalkozás végére sikerült kivitelezni egy zongorakíséretes dal előadásával. Az interaktív tanóra végét egy közismert dal közös éneklése zárta.
Köszönjük Sárdy Barbara énektanárnak, hogy lehetőséget adott az iskola diákjainak, hogy megismerjék a dalírás rejtelmeit, és lássák, hogy egy kis szakmai segítséggel és összefogással sikerül valami újat, valami különlegeset alkotniuk. A foglalkozás mottója is arra ösztönözte a tanulókat, hogy szeressék a zenét, és ne csak hallgassák, hanem műveljék is.
„A zene szeretete egy életforma, éljétek át ezt minél többen!”- zárta a programot vendégünk