A 9. évfolyamos gimnáziumi tanulók egész évben futó projektmunka keretében dolgozzák fel az úgynevezett zöld világnapokat. A programsorozat látható eredménye egy-egy plakát, amelyeket iskolánk alagsori természettudományos faliújságon tekinthetnek meg az arra járók. Az első ilyen nap szeptember 7-én volt, ez pedig: A rákosi vipera napja.
Ennek a napnak a célja, hogy eloszlassa a viperákkal kapcsolatos félelmeket, és felhívja a figyelmet e faj védelmének fontosságára. Bár mérges kígyó, a rákosi vipera meglehetősen védtelen, ezért sok búvóhelyre van szüksége a túléléshez. Mivel nem a leghatékonyabb vadász, létfontosságú, hogy táplálékban gazdag környezet vegye körül. Számos ellenséggel kell szembenéznie, mint például a túzok, a róka, sőt még a sün is gyakran zsákmányául ejti. A rákosi viperát a múlt században az intenzív mezőgazdálkodás, az élőhelyek eltűnése, valamint a félelemből fakadó szándékos pusztítás a kihalás szélére sodorta. A jelenlegi populációk mindössze hazánk két területén, a Hanságban és a Kiskunságban maradtak fenn, az összes többi élőhelyen a faj már kipusztult. A teljes hazai állomány becsült nagysága 500 és 1000 példány között mozog.