2024. november 28.

November végén iskolánkban 22 csapat részvételével rendeztük meg a hagyományos természettudományos vetélkedőt, amelyen több mint 80 diák mérte össze tudását. Az idei verseny központi témája a természettudósok és magyar találmányok megismerése volt. A reál tantárgyak iránt érdeklődő diákok interaktív és kreatív feladatokon keresztül bizonyíthatták felkészültségüket.

Az esemény egyik legizgalmasabb része az interaktív feladat volt, amely során a résztvevők a magyar tudományos örökség jeles alakjairól szerezhettek új ismereteket, és bemutathatták a magyar találmányokról tanultakat. A vetélkedő projektfeladatában a csapatok egy kortárs természettudós munkásságát dolgozták fel és kreatív formában prezentálták.

A játékos vetélkedő egy tanári kvízzel zárult, ami különleges hangulatot adott az eseménynek. A rendezvény célja az volt, hogy a diákok élményszerűen mélyítsék el természettudományos ismereteiket, miközben csapatmunka- és előadói készségeik is fejlődnek.

A vetélkedő nemcsak a tudományos tudást helyezte előtérbe, hanem arra is ösztönözte a diákokat, hogy a tudományt mindennapi életük részeként lássák. Az esemény bebizonyította, hogy a tanulás lehet játékos és inspiráló, ha a résztvevők motiváltan és lelkesen kapcsolódnak be a feladatokba. 

Gratulálunk minden résztvevőnek és szervezőnek a sikeres programhoz!

Kedei Imola
reál munkacsoport vezető

Az eseményről még több fotó itt található.

  • ECL Vizsgarendszer
  • 1% kampány
  • Regisztrált Tehetségpont

Közérdekű információ

Ezúton hívjuk fel mindenki figyelmét arra, hogy intézményünkben DEFIBRILLÁTORRAL FELSZERELT ÉLETMENTŐ PONT működik a portán!