Drága Zsolt!
Az Élet megtréfált bennünket. Pénteken reggel arról beszélgettünk, hogy majd kedden hajnalban értékeljük a sportlövők teljesítményét. Objektíven, érzelmek és elfogultság nélkül. Mert a lányok, igen, a lányok nagyon tudatosak, és a fiúk is nagyon akarnak, mert … Mert szombaton is bejönnek, mert gyakorolnak, mert már Te sem tudsz olyat mondani, hogy … Mert ha Te majd egyszer elégedett leszel, akkor az is lehet, hogy elértek valami egészen rendkívülit? Többet, mint amire egyedül valaha is képesek lettek volna? Mert, mondd Zsolt, az teszi a mestert Mesterré, hogy felemeli a tanítványait? Mert, mondd Zsolt …
Amikor a hírt kaptam, éppen arra készültem, hogy a „Minden Egész eltörött” és „Elhitte az álmok furcsa hangját” kapcsolatát elmagyarázzam majd a következő hétfői órán, mert az Egész eltört és nap mint nap újra meg újra eltörik, de Te, ugye, eljössz még az álmok furcsa hangján és csalóka színén? Mi várunk.
